null

Főszerepben az önálló életvitel

Már több mint 30 éve segítik a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek mindennapjait, hosszú ideje közreműködnek abban is, hogy az érintettek a munkaerőpiacon el tudjanak helyezkedni. A Motiváció Alapítvány szolgáltatásai nem csak az érintetteket célozzák meg, hanem az őket alkalmazó cégeket is.

Amikor 1991-ben megkezdte működését a Motiváció Alapítvány, még csak alig pár munkatársa volt, de a cél már akkor egyértelmű volt: a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek segítése, támogatása. Elsőként munkaközvetítő szolgáltatást hoztak létre, majd ezt követően személyi segítő szolgálatot, ami ma már támogató szolgálatként működik, és Budapest egész területén elérhető. A szolgáltatások köre egyre jobban bővült, elérhető az alapítványnál például jogi tanácsadás, készítenek akadálymentességgel kapcsolatos felméréseket is. Emellett az alapítvány ma már nem csak munkaerő-közvetítéssel foglalkoznak, hanem komplex munkaerőpiaci szolgáltatást is nyújt, országos szinten. Az amúgy csak Budapesten elérhető támogató szolgálat szakmai műhelyek szervezésével és egyéni tanácsadással szakmai támogatást is biztosít a hasonló szolgálatoknak, szintén országosan.

„Alapítványunk munkájában ma 30 kolléga vesz részt, a támogató szolgálatnál pedig tizennégyen dolgozunk. Az érintetteket segítjük otthonukban, alapápolást és gondozást nyújtunk nekik, elkísérjük őket iskolájukba vagy munkahelyükre, adott esetben bevásárlásra, egészségügyi intézményekbe. A tizennégy munkatársból három szállítási feladatokat lát el ilyen célra speciálisan átalakított járművekkel. Többek között a mi szakembereink végzik a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet munkatársainak kötelező képzését is” – mondja Helmeczi Erika, a Motiváció Alapítvány támogató szolgálatának vezetője.

Fotó: Motiváció Alapítvány

A civilszervezet munkaerőpiaci szolgáltatásával évente nagyságrendileg 200 embert ér el országszerte, de a szám mindig változik. „Például amikor egy cégnek aktuálisan munkavállalókat kell toboroznunk, akkor a létszám akár ennek a kétszerese is lehet. A munkavállalókat tanácsadásokkal is segítik a szociális szakembereink, pályatanácsadással foglalkozó szociális munkásunk, szociálpedagógusunk. Ha arra van szükségük, akkor az érintettek kérhetnek pszichológiai tanácsadást is. Vannak egyéni fejlesztésink is, például annak kapcsán, hogy miként kell önéletrajzot írni, hogyan lehet reális célokat kitűzni” – mondja Helmeczi Erika. Az ilyen jellegű felkészítés fontos, mert vannak olyan megváltozott munkaképességű emberek, akik utoljára 10-15 évvel ezelőtt dolgoztak, és van akár több diplomájuk is, de például stroke-ból felépülve már nem tudnak ugyanúgy teljesíteni, mint korábban. Emiatt nem veszik fel őket ugyanolyan munkakörbe, mint amilyenben előtte dolgoztak, amit sokszor nehezen fogadnak el. Az érintetteket gyakran ebben is segíteni kell.

Felkészíteni a cégeket

Az alapítvány a személyi tanácsadás mellett a vállalatokat is segíti, munkatársai a célzott toborzás mellett végeznek például munkakörelemzést. „Ez azért fontos, mert ezzel lehet felkészíteni a cégeket a megváltozott munkaképességű kollégák érkezésére, rész vagy teljes munkaidős alkalmazására. Ismerniük kell a cégeknek azokat az átalakítási szükségleteket is, amelyekre az adott fogyatékosságok miatt szükség lehet” – mondja Helmeczi Erika. Az alapítvány minden fogyatékossági körnek tud segítséget nyújtani, de nem feltétlenül közvetlenül. A hozzájuk forduló értelmi sérült embereket, halmozottan sérült személyeket és pszichiátriai diagnózissal élőket mindig társszervezetekhez küldik, előzetesen értesítve az ott dolgozó kollégákat is. „Az értelmi sérülteket elsősorban a Salva Vita Alapítványhoz és a KézenFogva Alapítványhoz irányítjuk, és van kapcsolatunk Nem Adom Fel Alapítvánnyal is. A pszichiátriai betegségek érintettjeit főképp az Ébredések Alapítvánnyal kötjük össze. A hallássérülteket jellemzően olyan szervezetekhez irányítjuk, akik a munkavállalás kapcsán a jelnyelvi tolmácsolást tudják segíteni.”

A munkáltatók között a Motiváció Alapítvány állandó kapcsolatban van az egyik nagy áruházlánccal, illetve az egyik szállodalánccal és bútoráruházzal. Egyéb kereskedelmi és vendéglátóipari cégek mellett rendszeresen toboroznak és közvetítenek fogyatékossággal élő vagy megváltozott munkaképességű kollégákat egyéb szektorok cégeinek is. A vállalatok felsővezetőinek tartanak tudásátadó és érzékenyítő, szemléletformáló tréningeket is, és szerveznek ilyet középvezetőknek és olyan dolgozói csoportoknak is, akik közvetlenül dolgoznak megváltozott munkaképességű kollégákkal. „Az ilyen foglalkozások fókuszában mindig az van, hogy a fogyatékossággal vagy a megváltozott munkaképességgel összefüggően milyen problémák állhatnak elő, és azokat hogyan kell kezelni, megoldani. Fontos, hogy a munkavállalók ki tudják küszöbölni azokat a félreértéseket is, amelyek egy értelmi sérült vagy autizmussal élő munkatárs esetében fordulhatnak elő” – mondja Helmeczi Erika. Működik az alapítványnak jogsegély szolgálata is, ami elsősorban a megváltozott munkaképességű dolgozók alkalmazásának jogszabályi kereteiről ad tájékoztatást a cégeknek. Ez szintén segítséget nyújt mindkét fél számára.

„Arra is rá szeretnénk mutatni, hogy a fogyatékossággal élő gyerekeket nem szabad rejtegetni”

A Csodacsoport ötlete hat éve fogalmazódott meg néhány anyukában egy példátlan összefogás nyomán, ma pedig már alapítványként működnek és sérült gyerekeket, intézményeket támogatnak. Segítették már több mint 300 gyermek fejlesztését, a Magyar Mentőmotor Alapítvány és Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat gyűjtését, a Debreceni Egyetem gyermekklinikáján pedig nekik köszönhetően készülhetett el egy jól felszerelt rehabilitációs szoba.

Elolvasom

„Azt szeretnénk, hogy amit az ép hallású gyerekek megkaphatnak a focitól, azt megkaphassák a hallássérültek is”

Családi koprodukciónak és a véletlenek szerencsés egybeesésének köszönhetően jött létre az Ezüstcipő Focisuli Alapítvány, aminek berkein belül ma már közel ötven hallássérült gyerek rúgja a labdát heti rendszerességgel. Úgy tűnik, az ifjoncokra az idei szezonban egy egészen komoly feladat is vár: közülük kerülhetnek ki azok, akik a Bajnokok Ligájának lebonyolítását labdaszedőként segíthetik.

Elolvasom

„Az információhoz való hozzáférés ma a legnagyobb esély”

Sok éve segíti a vak és gyengénlátó emberek életét az Informatika a Látássérültekért Alapítvány, amely egyebek mellett szoftverekkel, hardverekkel, képzésekkel, internetes akadálymentesítéssel foglalkozik. Ezek megjelenése elképesztő mértékű előrelépést jelentett az érintettek életében, meglétüket többségük fontosabbnak tartja, mint a mobilitással kapcsolatos akadálymentesítést.

Elolvasom