Két infarktuson és két stroke-on van túl, felépült, a munkát pedig nyugdíjasként sem hagyná abba. Szántó Gyuláné Hajni a kezdetektől a Szerencsejáték Zrt. karitatív hálózatának tagja, munkáját ma is imádja. A tavaszt alig várja, ilyenkor kertje igazi tulipánerdővé változik, a színpompás virágokkal alig tud betelni.
Csaknem 20 éve dolgozik a Szerencsejáték Zrt. karitatív hálózatánál Szántó Gyuláné Hajni, akinek értékesítő asztala egy kaposvári szupermarketben áll. Tudja, hogy ezt sokan furcsának tartják, de számára a sorsjegyek értékesítése nem csak munka, hanem egyfajta feltöltődés is, remekül érzi magát a munkahelyén. Hajnit 1995-ben, 40 éves korában százalékolták le miután infarktust kapott, ráadásul kettőt hat hét alatt. Mivel ilyen ellátás akkoriban nem volt a lakhelye környékén, Budapestre kellett járnia kardiológiai centrumba, ott kaphatta meg a szükséges kezeléseket a felépülése idején. Mivel a szív- és érrendszeri betegségekre valószínűleg családi hajlama van – édesapja és testvére szívbetegség miatt halt meg – két évig egyáltalán nem engedték dolgozni, óvták mindentől. Felépülése után egy olyan kerámiaműhelyben helyezkedett el, ahol megváltozott munkaképességű embereket alkalmaztak.
„Ez komoly fizikai munka volt, ennek ellenére szerettem, több évig ott dolgoztam. A Szerencsejáték Zrt. álláshirdetését már a távozásom után láttam meg egy újságban, jelentkeztem, és egyből fel is vettek. A karitatív hálózat ekkor indult, így az elsők közt kezdhettem meg a munkát. Idén januárban volt 19 éve, hogy itt dolgozom, a feladataimat ma is imádom. A szabadságokon túl csak akkor nem dolgoztam, amikor beteg voltam. Volt ugyanis két stroke-om” – mondja.
Legyőzni mindent
Hajni az első stroke-on 2009-ben esett át, a másik 2012-ben történt, szerencsére mindkettőből fel tudott épülni, kórházban csak egy-egy hetet töltött. Az első szélütés vezetés közben érte, miközben épp dolgozni ment. „Megálltam a piros lámpánál, és amikor zöldre váltott a jelzés, megcsörrent a telefonom. Nem szoktam vezetés közben beszélni, így hozzáértem, hogy kinyomjam, és közben azt éreztem, mintha megrázott volna a készülék. Amikor beértem a munkahelyemre, már elzsibbadt a kezem és a lábam, de a helyzet még ekkor sem volt egyértelmű. A tükörben láttam meg, hogy az arcom is el van »ferdülve«, ekkor kértem meg a kolléganőmet, hogy hívjon nekem egy taxit, amivel bemehetek a kórházba. Bevittek a sürgősségire, ahol megvizsgáltak, majd egyből közölték: maradnom kell. Mivel aznap egy lánybúcsúztatóra is hivatalos voltam, ahol a szervezést is segítettem, tiltakozni próbáltam, de hallani sem akartak arról, hogy elmenjek. Áthívtak egy szakorvost a neurológiai osztályról, a helyzet pedig hamar egyértelművé vált” – emlékszik vissza Hajni.
A második stroke akkor érte a karitatív hálózat munkatársát, amikor munka után betért egy benzinkútra, hogy megtankolja autóját. Ez alkalommal csak egyetlen tünete volt, a furcsa beszéd, amire a benzinkutas hívta fel a figyelmét. „Nekem csak ekkor tűnt fel, hogy nem tudok rendesen beszélni, úgymond dadogtam. Ezen csodálkoztam, de siettem haza, hogy cukorbeteg édesanyámnak beadjam az inzulinját, tudtam, hogy előtte még be kell ugranom egy másik üzletbe is. Ott találkoztam össze egy barátnőmmel, aki szintén észrevette a furcsa beszédemet és felajánlotta, hogy hazavisz, de nem éltem a lehetőséggel, hazavezettem édesanyámhoz egyedül. Később kértem segítséget, akkor vittek be a kórházba, anyukám nagyon aggódott értem” – mondja Hajni.
Szerencsére a stroke-oknak nem lett komoly következménye, Hajni pár hét után visszamehetett dolgozni. Egyedül gyógytornára volt szüksége, például nyomkodnia kellett egy speciális labdát, keze annak segítségével nyerte vissza funkcióját. „Azt mondják, nagy szerencsém volt, hogy időben kaptam kezelést, ennek köszönhető, hogy nem történt komolyabb baj. Ha még több órát várok, akkor a folyamat nem lett volna visszafordítható” – emeli ki.
Több mint munka
Bár Hajni tavaly októberben már nyugdíjba vonult, a munkát nem hagyta abba, feladatait nagyon szereti. Vevőivel jó kapcsolatban van, velük nem csak sorsjegyárusi minőségében beszélget, hanem ismerősként is. Jó viszonyban van a főnökeivel, imádja a kollégáit is. A járvány alatt sokat jelentett számára, hogy nem küldték el a leállás idejére, sőt vezetői heti szinten tartották vele a kapcsolatot, érdeklődtek hogylétéről, egészségéről. Szereti a céges programokat és élménynapokat, az évzáró rendezvényeken jókat beszélget a távolabbi munkatársakkal is.
Közvetlen kolléganőjével, Andreával a kapcsolata túlmutat a munkán, mindenben segítik egymást. „Ő fiatalabb nálam, amikor mellém került, betanítottam és felkaroltam, nagyon jóban lettünk. Most ő segít nekem sokat a digitális átállásban. Nekem egészen eddig nyomógombos telefonom volt, a digitális világ, a tablet és az okostelefon távol állt tőlem, de használatukat meg kellett tanulnom. Nem volt egyszerű, de Andrea nagy segítség volt számomra, ketten megbirkóztunk ezzel a feladattal, ma már ezeken a felületeken is jól használom a programokat” – mondja.
Hajni hobbija a kertészkedés, imádja a virágokat, velük már kollégáit is többször meglepte. Tavasszal igazi tulipánerdővé válik a kertje, olykor kétezer szál virágzik a háza körül, bennük is nagy örömét leli.
