null

Pótolni a hallást, avagy jelnyelvvel a hallássérültekért

A szemléletformálás és a fogyatékossággal élő emberek társadalmi felzárkóztatása áll a Szerencsejáték Zrt. kommunikációjának fókuszában az ünnepi időszakban, ennek jegyében készült el a lottótársaság különleges szakmákat bemutató videósorozata is. A mostani epizódban Horváth Zsófia, a SINOSZ Kontakt Tolmácsszolgálatának vezetője mesél a munkájáról.

Jelnyelvi tolmáccsal egyre gyakrabban találkozunk különböző eseményeken és szakmai előadásokon, láthatjuk őket tévéközvetítésekben, vagy akár színházakban is. Munkájuk nagy része viszont láthatatlan a kívülállók számára, hiszen ennek jelentős részét az iskolai tolmácsolás teszi ki, illetve az olyan esetek, amikor a jelnyelvi tolmácsok az egyéni ügyintézések során – például egy bankban vagy hivatalban – segítenek. Sokan az egészségügyi ellátások során is kérnek maguk mellé jelnyelvi tolmácsot, hiszen az ilyen helyszíneken is kulcskérdés a gördülékeny kommunikáció. Legyen rá szükség bármilyen okból, a nyelvi tolmácsolásban oroszlánrészt vállal a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, vagyis a SINOSZ, amelynek taglétszáma 12 ezerre tehető.

„Jó olyan helyen lenni, ahol jó ügyért dolgozunk. A munkám során én is sokféle emberrel találkozok, és azt tapasztalom, hogy a hallássérült közösség nagyon különleges, borzasztóan befogadó, közvetlen és őszinte. Nagyon szeretek hallássérült emberekkel dolgozni.” Zsófiát mindig is érdekelte a jelnyelv, igazán különleges kommunikációs eszköznek tartja azt. Először a jelnyelvi tanfolyamot végezte el, majd a tolmácsképzést is. A SINOSZ-nál 2010 óta dolgozik, jelenleg ő az idén 10 éves Kontakt Tolmácsszolgálat vezetője. A szövetség ezen részlegénél a jelnyelvi tolmácsok egy applikáción keresztül, online végeznek videóalapú jelnyelvi tolmácsolást.

Zsófia számos helyzetben segített már ilyen formában hallássérült embereknek, ahogyan a kollégái is. A SINOSZ munkatársai például a mentő vagy az orvos hívásában is közreműködnek, és gyakori, hogy okmányok ügyintézésében vagy álláskeresésben tolmácsolnak személyesen, vagy videós szolgáltatáson keresztül. „A jelnyelvi tolmácsaink azért dolgoznak, hogy a hallássérülteknek megadják az esélyegyenlőséget, az akadálymentes életet. A szövetség ennek érdekében sok egyéb szolgáltatást is biztosít az érintetteknek, kötődjön az akár a munkaerőpiachoz, akár a jogsegélyhez.”

Zsófia tapasztalatai szerint a hallássérültséggel kapcsolatban még ma is sok a tévhit, aminek oka, hogy érintettjeivel nehezebb a kommunikáció. Sokan még azt sem tudják, hogyan szóljanak egy hallássérült emberhez. Emiatt számít sokat, hogy SINOSZ óvodásoknak, kisiskolásoknak és vállalatoknak érzékenyítő programot is tart. Zsófia szerint az elfogadást és a hallássérültek foglalkoztatását ez is nagyban segíti. „Ahhoz, hogy a társadalom megértse a siket és nagyothalló közösséget, az első lépés, hogy találkozzanak velük. Ha ugyanis látják, hogy ők is ugyanúgy élik az életüket, ugyanúgy iskolába járnak és dolgoznak, és nagyon jó képességeik lehetnek, akkor megváltozik a szemléletük erről a közösségről. Már sok vállalat, köztük államiak is befogadóak. Kiváló példa erre a Szerencsejáték Zrt., ahol a karitatív hálózat nagyon sok hallássérült személyt foglalkoztat olyan munkakörben, ami számukra megfelelő. Velük nagyon sokat dolgozunk.”

„Ez az élmény nemcsak nekünk jelent sokat, hanem a sport iránt érdeklődő hallássérülteknek is”

Az idei Bajnokok Ligája döntőn egy siket gyerekekből álló focicsapat tagjai lehetettek labdaszedők, és „dolgozhattak” a legnagyobb sztárok mellett. Az Ezüstcipő Focisuli Alapítvány fiataljai nagyon várták ezt a lehetőséget, nemcsak az élmény miatt, hanem azért is, hogy felhívhassák vele a figyelmet arra: hallássérültek is helyt tudnak állni a pályán.

Elolvasom

„Emlékszem, hogy az Erkel színpadán tátott szájjal bámultuk, hogy hol is vagyunk”

Általános iskolásként ismerkedett meg a kerekesszékes tánccal, még mit sem sejtve arról, hogy aztán tagja lesz egy kerekesszékes tánccsoportnak – utána pedig az Erkel Színház színpadára is kigördül sok éven át, hogy táncát láthassa a Puskás, a musical közönsége. Görömbei Renáta tavaly az iskolapadba is visszaült, hogy megszerezze az érettségit, és általa a lehetőséget arra, hogy könyvelést tanuljon.

Elolvasom

Fújtatós kis zongorától a szólólemezig

Nagy Kriszta látássérült, végtelenül lelkes énekesnő, aki triója mellett a Nemadomfel Együttesben és a Never Give Up Gospel Kórusban énekel, időnként pedig a Melody Maker tagjaival is színpadra lép. Gyűjti a vicceket és imádja nevettetni a közönséget, ez ihlette szólóalbumának egyik dalát is.

Elolvasom