Élete gyermekotthonban indult, majd családhoz került, édesapjára és édesanyjára gyerekei is nagyszülőként tekintenek. Pályakezdőként nem ez volt a terve, de ma már ő vezeti az ivánci Gondviselés Házát, ahol enyhe, középsúlyos és súlyos értelmi sérülteket látnak el. Hogyan került Varga Annamária a Vas megyei intézmény élére, amelynek kertészete az Év Biogazdasága díjat és a Highlights of Hungary közönségdíját is kiérdemelte, résztvevője az Érték vagy programnak is?
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott Gondviselés Háza igazán különleges intézmény, amely az Őrségi Nemzeti Park területén működik. Közel 500 ellátottja van, akikre ez a szó nem éppen a legmegfelelőbb. Náluk ugyanis a lakók többsége értékteremtő munkát végez, olyat, ami megmaradt képességeikhez a legjobban passzol. Vállalhatnak például munkát az otthon biokertészetében és kézműves műhelyében, de kivehetik részüket az intézményhez kötődő munkálatokból, például a parkfenntartásból is.
A foglalkoztatási rehabilitációt kiemelten kezelő otthont Varga Annamária vezeti, aki az intézményi létet – noha még kisgyerekként – de maga is megtapasztalta. Helyzetét nehezítette, hogy kiderült: féloldali, vezetéses hallásvesztése lett. Fogyatékossága nem észrevehető, a kívülállónak csak az tűnhet fel, hogy beszélgetéskor picit jobbra fordítja a fejét, hogy a halló füle közelebb lehessen a hang forrásához.
Németh Marietta az otthon lakójaként épp egy táskás készít, de a kézműves műhelyben sok egyéb kincs is készül. Az intézményvezető itt is mindennapos vendég
Lépésről lépésre
„Az életem nem indult egyszerűen, de a sorsnak nagyon hálás vagyok. Szüleimtől megtanultam értékelni, amit kaptam, és a legfontosabb számomra az lett, hogy adhassak. Egészségügyi szakközépiskolába jártam, eredeti szakmám általános ápoló és általános asszisztens. Ezt követően szülésznőként és diplomás ápolóként szereztem egyetemi szintű végzettséget a Semmelweis Egyetemen, de tanulmányaimat nem hagytam abba. Beiratkoztam a Corvinus Egyetemre, ahol az államháztartási költségvetési gazdálkodás és ellenőrzés szakirányt végeztem el, illetve a Soproni Egyetem pedagógiai karára, ahol szociális menedzser képesítésre tettem szert. Egyébként általános, hogy akik halmozottan hátrányos helyzetből indulnak, azokban dolgozik a bizonyítási vágy, igyekeznek több fronton is helyt állni. Talán emiatt szereztem én is több diplomát” – mondja Annamária.
Az intézményvezető pályája elején kórházi ápolóként dolgozott kardiológiai és szülészeti osztályokon, a szociális ellátórendszer közelébe csak 2003-ban került. A fordulatot az hozta, hogy az egyik vizsgája után – tanulmányait munka és család mellett folytatta levelező tagozaton –, a vizsgáztató jelezte: Vasváron, nem messze a lakóhelyétől épül egy emelt szintű idősek otthona, azt szeretné, ha Annamária lenne ott a főnővér. „Mivel volt munkahelyem, zavarba jöttem, de rávettek, hogy nézzem meg az intézményt, és ha tetszik, helyezkedjek el ott. Az intézményvezető fogadott, és egyből közölte: megmutatja, hol fogok dolgozni. Újból zavarba jöttem, mondván, nem biztos, hogy átjövök, mire egyből érkezett a válasz: de hát már mindenki tudja, hogy jövők! Így kerültem a vasvári idősek otthonába, ahol öt évig dolgoztam” – emlékszik vissza Annamária.
Hirtelen profilváltás
A vasvári idősotthonnak és az ivánci szociális intézménynek azonos fenntartója volt, mindkettő a Vas megyei önkormányzathoz tartozott. A kettő között kapcsolat nem volt, de utóbbit 2008 környékén váratlanul otthagyta a vezetője, pótlásáról sürgősen gondoskodni kellett. Annamáriát eredetileg hat hónapra helyeztek át Iváncra, kezdetben nagyon tanácstalan volt.
„Még csak 28 éves voltam, és idekerültem intézményvezetőnek – az ország egyik legnagyobb fogyatékos otthonába –, elsőre ijesztő volt ezzel szembesülni. Akkoriban még semmit nem tudtam a fogyatékkal élőkről, ismeretlen volt számomra a foglalkoztatási rehabilitáció is. Másrészt nagyon szerettem a vasvári idősotthont, magaménak éreztem az ottani feladatokat. Így eleinte kicsit sértődött voltam amiatt, mert áthelyeztek egy fogyatékos otthonba. Aztán eltelt hat hónap, az illetékes megyei vezető pedig ellátogatott hozzám, és közölte: azt gondolta, hogy futva fogok menekülni, ehhez képest még mindig itt vagyok. Úgy látta, hogy ez nem véletlen, számomra ez a terület a legideálisabb. A beszélgetés után maradtam, már 14. éve vezetem az Gondviselés Házát” – mondja Annamária.
Varga Annamária (balra), Balogh Erzsébet lakó (középen) és Berkéné Fincza Zsuzsanna segítő, a kézműves műhely vezetője (jobbra) az intézményhez tartozó Tulipános bolt előtt áll
Az intézményvezető 14 év távlatából úgy gondolja: bár a fogyatékossági terület annak idején ismeretlen volt számára, a váltás előnyére vált. Sorszerűnek tartja, hogy miután élete egy gyermekotthonban indult, ma olyan sérült intézményben dolgozik, ahová a lakók 90 százaléka gyermekintézményből kerül.
Ha esély van, minden van
„Amikor 2008-ban idejöttem és elképzeltem, milyen feladatok várnak rám, azzal szembesültem, hogy a kihívások teljesen mások. Viszont nagyon hamar megtapasztaltam, hogy egy fogyatékos otthon mikor működhet jól, mik azok az alapelvek, amelyeket szem előtt kell tartani. Korábban például zártan éltek az intézmény lakói, az épek nem ismerhették meg mindennapjaikat. Ezen változtattam, az irányelveket pedig az új kollégáknak is elmondom, enélkül a közös munka elképzelhetetlen. Fontos, hogy csak az akarjon itt dolgozni, aki a sérült embereket el tudja fogadni partnerként. Embertársainkhoz való viszonyunkat nem határozhatja meg az amputált végtag – nálunk többen halmozottan sérültek – vagy ép az, hogy valaki szellemi akadályozottsággal él. Pozitívan élem meg, hogy az elveim a mindennapokban is megjelennek, látom, hogy fontosak a munkatársaimnak is. Talán emiatt van az, hogy a csapat nem a hiányosságokra figyel, hanem azokra az erősségekre, amelyekkel a lakók rendelkeznek” – mondja az intézményvezető.
Varga Annamária Jakabné Bocsik Ilona segítővel, a kertészet vezetőjével egyeztet
Annamária kiemeli, hogy az otthonukban működő foglalkoztatási rehabilitáció egyfajta esélyt jelent a fogyatékkal élőknek, lehetőséget arra, hogy megmutathassák magukat, bizonyíthassák tudásukat. Intézményvezetőként emiatt tartja fontosnak, hogy a kertészetbe érkező látogatókat akár maga is odavezesse a lakókhoz, hogy azok bemutatkozhassanak, mesélhessenek magukról, életükről.
