Két évtizede dolgozik sorsjegyárusként a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál, vannak vevői, akik kifejezetten miatta keresik föl a soproni vasútállomást. Kisfaludy Sándor már számos díjat átvehetett, és bár ezekre is büszke, a legnagyobb örömmel az tölti el, hogy kerekesszékes emberként önállóan élhet. Ha teheti, feleségével még kirándulni is eljár erre alkalmas terepekre.
Kisfaludy Sándor 20 éve dolgozik a nemzeti lottótársaság karitatív hálózatánál, értékesítő asztala a soproni GYSEV vasútállomáson áll. Veleszületetten mozgáskorlátozott – kezei és lábai rendellenesen fejlődtek – és mivel kerekesszékkel közlekedik, annak idején nem volt könnyű munkát találnia. A Szerencsejáték Zrt.-hez a munkaügyi hivatalon keresztül jutott el, akkoriban indult a karitatív hálózat. „A kezeimet is nehezen használom, de az értékesítési feladatokat el tudom látni. Reggelente a feleségem – ő teljesen egészséges – kísér el dolgozni, ő segíti kipakolni és elrendezni a sorsjegyeket, de ezt leszámítva önállóan dolgozom. A feleségem közreműködésére csak a záráskor van újra szükség, ő segít a pakolásban, amikor értem jön” – mondja Kisfaludy Sándor.
A karitatív hálózat munkatársa napi hét órában, reggel fél héttől fél kettőig látja el feladatait. Akadnak visszajáró vevői is, akik a vasútállomást nem utazások miatt keresik föl. „Többen a város másik feléből járnak hozzám pusztán azért, hogy tőlem vehessenek sorsjegyet. Vannak olyan vevőim is, akikkel jó barátságot ápolok, húsz év alatt annak kialakítására is volt lehetőség” – mondja.
Példa mindenkinek
A vasútállomáson olyan emberek is megfordulnak, akik a társadalom perifériáján élnek, kicsit elhanyagolják magukat, adott esetben hajléktalanok. Kisfaludy Sándor egy ilyen emberrel is megismerkedett, elkezdett vele beszélgetni. Elmondta saját példáját, azt, hogy kerekesszékben ül, mégis boldogul, el tudja magát tartani. Persze élete korábban is rendben volt, édesanyjától és barátaitól mindent megkapott, senki nem éreztette vele azt, hogy más, mint a többiek. Viszont az önállóság többet ad számára, nagyon fontosnak tartja azt. „Miután látta rajtam, hogy ha dolgozunk és »odatesszük magunkat«, akkor el lehet jutni egyről a kettőre, összeszedte magát és elhelyezkedett, később családot is alapított. Helyrerázódott az élete, amiben tudom, hogy nekem is szerepem volt. Én általában is azt vallom, hogy az embernek egy élete van, azt az egyet pedig ki is kell használnia” – mondja.
Kisfaludy Sándor már több kitüntetést is kapott, ezek egyike volt a Példakép-díj, amit 2018-ban vehetett át a Nemzeti Színházban. Részesült miniszteri dicséretben, kapott vezérigazgatói dicséretet, volt már hónap és év dolgozója is. „Az elismeréseket mindig megható átvenni, főképp így van ez akkor, ha az ember mozgáskorlátozott és csökkent munkaképességű. Az ilyesmi inspirál, tudom, hogy jó úton haladok, jól élem az életemet” – emeli ki.
A karitatív hálózat munkatársa hobbira is szán időt, imád zenét hallgatni, feleségével pedig sokat jár kirándulni is, ha megfelelő a terep, akkor a kerekesszék ebben sem akadályozza. Voltak már a Jeli Arborétumban, de vannak jó helyek Sopronban is, ilyen például az egyetem makettkertje. Korábban egy internetes rádiónál dolgozott műsorvezetőként, azt is nagyon szerette.
