Ivicsics Borbála végtaghiánnyal született, számára az a természetes, hogy a lábát használja mindenre, szinte bármit meg tud vele oldani. Gyerekkora óta inkluzív környezetben nevelkedett, így szerezte meg közlekedésmérnöki diplomáját is. Bár akkoriban a légi közlekedés volt a favoritja, most azon dolgozik, hogy a közösségi közlekedés bárki számára akadálymentes lehessen.
Kiskorában a kortársak csodálkoztak rajta és sokszor megbámulták, de miután megismerték, mindig elfogadták, befogadták. Szülei arra törekedtek, hogy integráltan neveljék, azt szerették volna, hogy minél önállóbb legyen. Nem is íratták speciális intézményekbe, hagyták, hogy az épek közt cseperedjen. „Az óvodám teljesen átlagos volt, a szüleim a hozzánk legközelebb eső helyre vittek. Az iskola közeledtével azt javasolták nekik, hogy speciális intézménybe írassanak, de mivel okosnak tűntem, ők nem értettek egyet ezzel. Az általános iskolát a Gyermekek Házában jártam ki, ami már akkor befogadó, inkluzív intézményként működött” – mondja Ivicsics Borbála.
Bori osztályában ketten éltek fogyatékossággal – rajta kívül volt még egy kislány, aki hallássérült volt. Ötödikben érkezett egy új osztálytárs, aki koraszülöttségéből adódó izomgyengesége miatt nehezen járt, de a csapat őt is befogadta. Nyolcadik után a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumban folytatta tanulmányait, ami már nem volt integrált intézmény, de a környezet ott is befogadó volt. Bori a reál tárgyakat közelebb érezte magához, így kézenfekvő volt, hogy a gimnázium után a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre menjen.
Fókuszban a közlekedés
„Az édesapám és a nővérem építészmérnökök, de tartottam attól, hogy ott túl sokat kell rajzolni, ezért inkább más területet kerestem. Mivel a légi közlekedés érdekelt, a közlekedésmérnöki karra jelentkeztem, tanulmányaimat ott folytattam. Az egyetemen sok új ismerőst szereztem, jól tanultam. A képzés gondot soha nem okozott, a gyakorlati órák is jól mentek, ha kellett, akkor a többiek segítettek. Emlékszem, az egyik barátommal is úgy ismerkedtem meg, hogy óra után előzékenyen fel akarta adni a táskám, de rossz helyen fogta meg, és véletlenül kiborított belőle mindent. Ezen a történeten később sokszor nevettünk. Az egyetemen egyébként sokat változtam, megtanultam segítséget kérni” – mondja Bori.
Fotó: Máth Kristóf
A diploma megszerzése után Bori az egyik repülőtársaság karbantartó osztályára jelentkezett, ahol adatkezelési munkára kerestek kollégát. Mivel korábban máshol már megpályázott gyakornoki pozíciókat, és akkor nem voltak jók a tapasztalatai, meglepődött, hogy az állásinterjú után egyből pozitív visszajelzést kapott és felvették. A munkát meg is kezdte, de idővel rájött, hogy az aktatologatás nem az ő terepe, a mappák pakolgatásához és a fénymásoláshoz gyakran segítséget kellett kérnie. Később lehetősége nyílt arra, hogy egy Erasmus önkéntesprogrammal két hónapra kimehessen Skóciába. Ott egy olyan projektben vett részt, amely azt mérte fel, hogy az önkénteseket közvetítő szervezetek mennyire befogadóak a fogyatékossággal élő önkéntesekkel szemben. Azt nézték, hogy ilyen esetekben mik az akadályok, mik a korlátok.
A rendezvényszervezés sem akadály
Az Erasmus-program után Bori hazajött, majd rendezvényszervezőként kezdett el dolgozni. Munkája a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz, annak előkészítéséhez kötődött, ami messze állt a közlekedésmérnöki feladatoktól, de mivel komoly logisztikai ismeretek kellettek hozzá, nem volt teljesen ismeretlen terep a számára.
„Kint voltam a rendezvényen is, ami nem volt egyszerű, ráadásul nem is nyolc órát dolgoztunk, hanem annál sokkal többet. De hiába volt a munka nehéz és megerőltető, soha senki nem kérdőjelezte meg, hogy képes vagyok-e ellátni a feladatokat. Mindenki megbízott bennem, tudták, hogy a korlátaimmal tisztában vagyok, ha kell, segítséget kérek. Amikor kint voltam az eseményen, egy önkéntes végig mellettem volt – a rendezvényt rengeteg önkéntes segítette –, aki asszisztensként támogatott a munkában” – mondja.
Fotó: Máth Kristóf
A kongresszus után Bori egy ideig a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének mentorprogramjában dolgozott, majd a Budapesti Közlekedési Központnál helyezkedett el, ma is ott dolgozik. „Ez ahhoz kapcsolódik, hogy még a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus időszakában jelentkeztem egy rehabilitációs környezettervezői képzésre. Ez az irány már korábban érdekelt, a közlekedésmérnöki munkát szívesen összekapcsoltam volna a fogyatékossággal élők ügyével. A képzés illeszkedett ehhez, így el is kezdtem, idén júniusban fogok végezni. A BKK azért jött képbe, mert hozzáférhetőségi referenst kerestek, az elvárás pedig pont az volt, hogy a jelentkező értsen a közlekedéshez és a rehabilitációhoz is. Most azt mérjük fel, hogy a közlekedésben hol vannak még hiányosságok, hol van szükség további akadálymentesítésre. Igyekszünk mindenhol az egyetemes tervezés elvét követni, gondolni a fogyatékossággal élőkre. Ebbe az is beletartozik, hogy ha egy applikációt vezetünk be, akkor azt a látássérültek is tudják használni” – mondja Bori.
Kell az önállóság
Borit korábban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre is hívták egy olyan projekt kapcsán, ami az akadálymentes divattal foglalkozott. Ott a textiltervező-hallgatóknak lehetett modellje, amit kiállítás is követett. Ott ismerte meg Csángó Dánielt, aki közgazdász, inkluzív egyetemi oktató, kerekesszékes aktivistaként pedig a Freekey társalapítója.
„Ő hívott meg engem ebbe a társadalmi mozgalomba, aminek célja a személy asszisztencia hazai meghonosítása. Ez nem önkéntes munkát jelent, hanem olyan fizetett szolgáltatást, amit az érintettek – kiváltva ezzel a családtagok és a barátok segítségét – igénybe vehetnek, általa teljesen önállóak lehetnek” – mondja Bori. A házimunkában, a bevásárlásnál és a hajmosásnál neki is szüksége van segítségre, így számára is jól jön az ilyen közreműködés nagyjából hetente egyszer. Itt nagyon fontos a segített és az asszisztens közötti kapcsolat, ami azt jelenti, hogy a segített maga választja ki, hogy ki segíti őt. Az ilyen jellegű személyi asszisztenciát leszámítva Bori mindent maga végez, még az autóját is úgy alakíttatta át, hogy ne okozzon gondot a vezetés. A kormányzást a lábával oldja meg, az indexet a feje mozgatásával tudja bekapcsolni. Bori mostanában kutyakiképzésre is jár, hamarosan segítő kutyája is lesz.
Az önálló életvitelt támogató kezdeményezések már a Freekey előtt is érdekelték Borit, az Önálló Életvitel Európai Hálózatával (European Network on Independent Living, rövidítve ENIL) már 2016 óta kapcsolatban áll. „Ők az Európa Tanács ifjúsági központjaiban szinte minden évben szerveznek olyan programokat, amelyek ezzel a kérdéskörrel foglalkoznak. Egy ismerősöm hívott el egy ilyenre, akkor találkoztam először ezzel a témával. Korábban ebből kimaradtam, lévén mindig integrált környezetben éltem” – mondja Bori. Az ENIL révén hamarosan Strasbourgba látogat, ott tart majd egy egyhetes programot a fogyatékossággal élők önálló életviteléről. Ez a téma szívügye, mindent megtesz annak érdekében, hogy másokat is segíthessen benne. Emellett fontos számára a Nő az Erőnk mozgalom, amelynek ő az egyik alapítója.
