Az önkéntesség régóta fontos számára, részben azért, hogy maga is tegyen a társadalmi szemléletformálásért, részben azért, hogy a sorstársakat is segíthesse, támogathassa – a változás csak annyi, hogy mostantól nem csak alkalmanként teszi ezt, hanem a munkája miatt nap mint nap. Darkó Dorottya aliglátóként kirándulni is imád, és akkor sem ijed meg, ha modellként lép kifutóra.
Darkó Dorottya születése óta látássérült, de ez soha nem gátolta abban, hogy aktív életet éljen. Látása a tapetoretinális disztrófia nevű betegség miatt 4-5 százalékos, ennek ellenére nagyrészt integrált környezetben nevelkedett, speciális iskolába csak négy évet járt. „Az általános felső tagozatát töltöttem ilyen intézményben amiatt, mert az eredeti iskolámban onnantól kezdve minden óra más teremben lett volna. Nekem abban az időszakban még nem voltak speciális segédeszközeim, és nem volt megoldható az sem, hogy a speciális, 90 kilós padomat, a nagyítót és a kislámpát mindenhová utánam hozzák. Emiatt folytattam tanulmányaimat Budapesten, speciális iskolában.”
Dorka a váltást egy percig sem bánta, szerette az új intézményt is amiatt, mert megtanulhatta ott a Braille-írást és a fehér bot használatát. Ott tanulta meg elfogadni azt is, hogy a látása korlátok közé van szorítva, és hogy abból kell kihoznia a maximumot. A felső tagozat után visszatért az integrált környezetbe, gimnáziumba már a várpalotai Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolába járt, ott tette le az érettségit is. A középiskola után az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán kezdte meg tanulmányait, mert azt érezte: gyógypedagógusként ő is segíthetné a sorstársakat. Döntését a pedagógus szülők is támogatták, így tanulmányait meg is kezdte, de idővel rájött: látássérülése miatt nehezen tudna figyelni a gyerekekre, ami viszont – túl a fejlesztési feladatokon – kötelező velejárója ennek a hivatásnak.
Gyerekektől felnőttekhez
„A betegségem sajátossága, hogy nem csak aliglátó vagyok, hanem távolra egyáltalán nem látok, szürkületkor pedig úgynevezett farkasvakságom van. Ehhez jön a csőlátás, amiből adódóan hiányzik a térlátásom. Így hiába tudok olvasni és hiába látok be egy kisebb teret, nem tudnék egy osztálynyi gyereket felügyelni.” Dorka úgy érzi, hogy felnőttekkel könnyebben tudna dolgozni, amire lehetőséget is kapott: nyár végétől a Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesületénél fog tevékenykedni. Önkéntesként már korábban is dolgozott ennél a civilszervezetnél, a felkérést is emiatt kapta.
„Korábban akkor vettem részt az egyesület munkájában, ha valahol kutyával kellett szemléletformáló programot tartaniuk. Nekem hét éve van ilyen segítőm, aminek köszönhetően még felszabadultabb, még nyitottabb és vagányabb lettem. Nagyon szerettem azt a munkát, jártam miatta gyerekek és felnőttek közt, megfordultam idősklubokban is. A mostani feladatom más lesz, az ügyfélszolgálatot fogom vezetni. Ez egy négyórás munka, amelynek során az egyesülethez fordulók ügyeit kell intéznem. A vak és gyengénlátó tagok mellett betérhet hozzánk bárki, akinek információra van szüksége látássérültségekről.”
Művészet, divat és természet
Dorka régóta részt vesz a Kézzelfogható Alapítvány munkájában is, azt új munkaköre mellett sem hagyja abba. A civilszervezet a látássérültek társadalmi rehabilitációját segíti, annak részeként tart országszerte tapintható, integrált kiállításokat látássérült alkotók műveiből.
Ezeken fedett szemű látogatókat kísérnek látássérült tárlatvezetők, köztük ő is. „Ez a történet nagyjából tíz éve indult, akkor láttam meg egy hirdetést, amiben látássérült embereket kerestek ilyen feladatra. Az ötlet nagyon tetszett, így jelentkeztem és részt vettem a képzésen. Remek csapatba kerültem, és ha tehetem, akkor a kiállásokon azóta is részt veszek tárlatvezetőként.” Dorka túrázni is imád, rendszeresen részt vesz a Gaja-völgy Egyesület akadálymentes kirándulásain. Szeret olvasni és barátokkal kézműveskedni – például gyöngyöt fűzni és subaképeket készíteni –, érdekli a divat világa is.
„Az Ability Fashion divatbemutatóján tavaly decemberben vettem részt először, nagyon tetszett az ottani zsongás. Nem sokkal később, áprilisban is volt egy kisebb bemutatónk. Akkor a székesfehérvári Öreghegy Plébánia karitász csoportja rendezett locsoló bált, amin meglepetésvendégként léptünk kifutóra. Ezen az eseményen azokat a ruhákat mutattuk be, amelyek a decemberi rendezvényünkön a koktélruhák voltak. A szemléletformálásnak az ilyen programok remek eszközei, hiszen velük meg tudjuk magunkat mutatni, fel tudjuk hívni a figyelmet arra, hogy fogyatékosság mellett is lehetünk szépek, élhetünk teljes életet.”
